Modern Iszlám

Az élet kérdései az iszlám tükrében

Ima

Mit jelentenek a muzulmán imamozdulatok?

  Az Allahban és az általa küldött vallásban hívők, az Allah iránti elkötelezettségüket Allah szolgálatával fejezik ki. Tág értelmezésben ez azt jelenti, hogy az egész életét a hívő Allahnak tetszően éli, szűkebb értelemben pedig azt, hogy imádkozik, böjtöl, adakozik, zarándoklatra megy és állatot áldoz. E tevékenységek végzése során Allah felé fordul. Ha tudjuk milyen bölcsességet rejtenek ezen cselekedetek gyakorlásuk még több értelmet nyer.

  A Korán szerint: "Néki ad hálát a hét menyország, s a Föld, s ki csak rajtuk van. Legyen az bármi, az Ő dicsőségét zengi. S hanem ti nem fogjátok fel az ő magasztalásukat. Íme! Ő az Irgalmas, a Megbocsájtó!"(Isra17-44) Vagyis saját nyelvükön dicsérik Őt. Az imádkozás magába foglalja a különböző istendicséreteket. Metafizikusan magyarázva a hegyek függőleges, az állatok vízszintes helyzetben helyezkednek el. A növények is a gyökerükkel a földből táplálkoznak vagyis a" fejük "fent helyezkedik el, így mintegy az elhelyezkedésük nyelvén borulnak le, hajolnak meg Allah előtt. 

  A muszlim ember is ima közben, néha áll néha meghajol. Néha a feje a földet érinti az imaszőnyegen. A fej földhöz érintésével olyan közel kerül Allahhoz amennyire csak lehetséges. Ez a testhelyzet mellyel a legközelebb kerülhetünk Hozzá. Az ember anyagi mivoltával minél inkább meghajol, lealacsonyodik, megalázkodik annál inkább kiszélesedik és felemelkedik lelkileg.

  Amikor az ember az ima kezdetén felemeli a kezét és" Allahu Ekber"-t mond valójában ezt érti: e mozdulattal minden gondomat és evilági gondolataimat hátradobom és a Magasságos elé állok, minden idegszálammal Reá koncentrálok és csak Ő tölti ki gondolataimat. Ezzel a szándékkal és gondolatokkal imádkozását kezdő ember az ima alatt eléri az Allahhal való teljes közelséget. Ez a hívő "mirac"-a Miracnak ( Miracsnak) hívjuk azt az alkalmat amikor a próféta, még földi életében meglátogatta Allahhot, az Ő saját közegében a mennyekben s így elérte a lehetséges legnagyobb közelséget Vele. Ez az emberek közül csak egyedül neki adatott meg. A hívők számára az ima egy mód az Allahhal való együttlétre.

Az ima lényege:

  a) Allah színe előtt a szív megtelik tisztelettel és félelemmel.

  b) Szóban megemlékezünk Allahról.

  c) Testünkkel is olyan mozdulatokat végzünk mellyel tiszteletet fejezünk ki.

Miért naponta ötször kötelező imádkozni?

  A hitüket gyakorló muzulmánok naponta ötször imádkoznak, ahogy a Könyvük, a próféta cselekedetei és a szokásrendszerük is ezt írja elő számukra. Hogy mikor és hogyan kell imádkozni egyértelműen tudatják egyes Korán versek, a próféta pedig szóban és gyakorlatban is megtanította a hívőknek. Vagyis a Koránban előírt parancsok megtanítása, egyértelművé tétele Próféta Urunk -béke legyen vele- feladata volt. Saját maga is imádkozott, a hívők elé állt imavezetőként, s eközben az imaidőket is megtanította.

  A Koránban, a Taha szúra 130. versében találunk utalást a napi ötszöri imára:

  A Bakara szúra 238. versében"az imákat és a köztes imákat folytassátok" mondatban a "salavat" vagyis imák szó többesszámú. Arab nyelvben a többesszám háromnál kezdődik. Vagyis legalább három imáról beszél. Ezenkívül ott van még a köztes ima is. Mivel három ima közé nem tudunk igazságosan köztest betenni, az imákat többesszámban négynek véljük (reggeli, déli,esti,éjszakai)s felezzük kettő-kettőre,í gy a köztes ima a délutáni lesz. Így megvan a napi öt ima.

   A Hud szúra 114. versében:" A nappal két végén és az éjszaka nappalhoz közeli óráiban imádkozz!" szól a parancs.

  Az versben előforduló "nappalhoz közeli órák" eredeti nyelven "zülef" szava a zülfe szó többesszáma. Vagyis legalább három imát foglal magába. S ezek az éjszaka nappalhoz közelálló órái(esti, éjszakai és hajnali imák.) S még a nappal két végén lévő két ima. Így ezen ayetek is alátámasztják a napi ima ötszöri kell legyen.

  Ezen kívül utalásokat találunk még a napi ötszöri imára a Nisa szúra 103/4, sra 17/78, Rum 30/17-18, Nur 24/36, Kaf 50/39-40, Dehr76/25-26. versekben. Midezek a leírtak a Próféta magyarázata és gyakorlati útmutatása által lett egyértelmű a hívek számára, akik azóta napjainkig ugyanabban a formában gyakorolják. S a próféta ideje óta minden században a muzulmánok ugyanígy imádkoztak és senki nem állt elő azzal, hogy ez nem helyes s máshogy kellene. Vagyis tudományosan nem bizonyítható, hogy a Koránban nem található említés a napi ötszöri imáról.

A hit

  Az iszlám hitnek 6 pillére van. Ezek szerint a hívőnek hinnie kell: Allahban, a túlvilágban, az angylokban, a könyvekben, prófétákban és a sorsban. Ahhoz,hogy hívőnek tarthassuk magunkat ezek mindegyikében hinnünk kell. Ha ezek közül egyben nem hiszünk, akkor nem vagyunk hívők. A hit pillérei összefüggnek.

  Allahban való hit:

  Az első dolog, hogy Allah létezik és egyedüli. Egy muzulmán elsőként ebben hisz, valamint abban, hogy a világmindenség az Ő alkotása. Lényében, állapotában és tetteiben nincs társa, és még Hozzá hasonló sem létezik. Megjelenésében nem hasonlít teremtményeihez. Az összes létező az Ő létezését és egyedüliségét bizonyítja. Öröktől örökké létezik, nem hat rá idő, lényével kapcsolatban nem beszélhetünk helyről, változásról, szükségletről, rászorultságról, hibáról. Nincs más élőlény aki ezekkel a jellemzőkkel büszkélkedhet. Jellemzői mindent magába foglalnak. Minden az Ő szándéka szerint való. Kegyelmet sugárzó nevei vannak:Rahman (Bőséget adó),Rahim (Kegyelmes), Gafur( Megbocsátó), emellett vannak hatalmasságát  kifejezőek is: Kahhar (Győzedelmeskedő), Cebbar (Akaratát biztosan véghezvivő), Müntakim (Büntető). A benne hívőkkel kegyelmesen bánik, az elleneszegülőket megbűnteti.

  Csak és kizárólag Allahot szabad szolgálnunk. Az emberek csak úgy érhetik el a földi és túlvilági boldogságot, ha betartják parancsait. Ez az Isten által előírt szabály, ettől eltérő dologban nem szabad hinni.

  Az emberi ész nem tudja Isten lényét, mivoltát, eredetét elképzelni. Az ő megjelenési formái és személye is végtelenek. Egyértelmű határaink vannak, így az adott lehetőségeinkkel nem foghatjuk fel a végtelent. Vagyis ezzel kapcsolatban bármi képzetünk is támad, tudnunk kell Allah attól valójában különbözik.

  Személyében és tetteiben társa nincs. Minden létezőnek egyedüli teremtője, birtokosa és bírája is egyben. Az okokat és a végkifejletet is Ő hozza létre; a fát és annak gyümölcsét is Ő teremtette.

  Csak Neki adunk hálát, csak Őt dicsérjük és szolgáljuk. A hívők csak Őt szolgálják és csak Tőle várnak segítséget.

Hozzád imádkozunk és Hozzád fordulunk menedékért," Fatiha (1/5) Ha bűnt követünk el egyenesen hozzá fordulunk megbánással, megbocsátásért. Vagyis az emberek Allah ellen elkövetett bűneit csak Ő bocsáthatja meg, senki más. Folyt.köv.

  Az ima előtti mosakodás

  Helyezkedj el a mosdáshoz, arccal a Kibla felé, úgy, hoga a felfröccsenő víz el ne érhessen. Mondd ezt:" Allah, a kegyelmes és irgalmas nevében. Uram, Nálad veszek menedéket a démonok csábításától és Hozzád menekülök, Uram, a jelenlétüktől." Aztán, mielőtt a mosdótálba mártanád a kezed, mosd meg mindkettőt háromszor, és mondd azt:"Uram, Hozzád fohászkodom jó szerencséért és áldásért, és Nálad keresek menedéket a balszerencsétől és a bajoktól."

  Ezután fogalmazd meg magadban a szándékot, hogy meg akarsz tisztulni, és el akarod végezni a rituális felkészülést az imára. A szándékot mindenképp ki kell fejezni magadban, mielőtt az arcodat megmosnád, különben érvénytelen a mosakodás. Aztán vigyél egy tenyérnyi vizet a szádhoz, és öblítsd ki háromszor egymás után, a torkod mélyére engedve a vizet- kivéve, ha böjtölsz, akkor légy óvatosabb,-és mondd azt:" Allah, a Te Könyvedet szándékozom olvasni, és a Te Nevedet szándékozom kiejteni a számos alkalommal, tégy engem állhatatossá az állhatatos szavak által ezen a világon és a Másvilágon is." Aztán vigyél egy tenyérnyi vizet az orrodhoz, szívd be mélyen az orrlyukaidba, majd fújd ki. Amikor beszívod, mondd azt:" Allah, add, hogy a Paradicsom illatát lélegezhessem be, és hogy kedvedre való legyek," amikor kifújod mondd azt: Allah,  Hozzád menekülök a Pokol szagától és a gonosz lakhelyétől." Aztán egy tenyérnyi vízzel mosd meg az arcodat a homlokod tetejétől az állad aljáig fel és le, és fültől-fülig keresztben. A víz mindenképp érje el a füled teteje és a halántékod sarka közötti részt is. Érje víz azt a négy helyet is, ahol szőrzet nő: a szemöldököt, a bajuszt a szempillákat és a szakáll és a fülek közötti részt is. Arcod megmosása közben mondd: "Allah, világítsd meg az arcomat a Te Fényeddel azon a napon, amikor majd megvilágítod a kiválasztottak arcát, és ne feketítsd be az én arcomat azon a napon, amikor majd befeketíted ellenségeid arcát." Ne felejtsd el benedvesíteni azt a helyet sem, ahol sűrűn nő a szakáll.

  Aztán mosd meg a jobb karodat, utána pedig a balt, a könyököddel együtt, a felsőkarod feléig, mert a paradicsom ékességei azokat a helyeket fogják dísziteni, amelyeket ilyenkor megtisztítasz. Jobb karod tisztítása közben mondd: "Allah, add az én könyvemet a jobb kezembe, és adj nekem könnyű emlékezést." Bal karod megmosása közben mondd: "Allah,  Te védelmezz meg engem attól, hogy könyvem a bal kezembe  vagy a hátam mögé kerüljön." Aztán nedvesítsd be a kezed, és töröld át vele a fejedet, közben mindkét kezed ujjait szorosan összezárva, a homlokodtól  a tarkódig, és visszafelé is. Most is és atöbbi testrésznél is háromszor végezd el a tisztítást, és mondd: "Allah boríts el kegyelmeddel, küldj rám áldást, és rejts el Trónod árnyékában azon a napon, amikor nem lesz majd más árnyék, csak a Te Trónodé, ó, Allah, tiltsd el a pokol tüzét az én hajamtól és az én testemtől."

  Aztán dörzsöld át a füleidet kívül-belül tiszta vízzel , a mutatóujjadat dugd a füledbe, kívül pedig a hüvelykujjad párnájával dörzsöld át, és mondd:"Allah, sorolj engem azok közé, akik hallják szavad és követik a benne rejlő jót, ó, Allah, add, hogy meghalljam a Paradicsom hangjait az igazakkal együtt." Aztán dörzsöld meg a nyakadat, és mondd:" Allah, mentsd meg a nyakamat a Tűztől, Allah, hozzád menekülök a láncoktól és béklyóktól."

  Aztán mosd meg a jobb lábadat, majd a balt. Bal kezed kisuujjával mosd meg a lábujjaid közét, a jobb láb kisujjától a bal láb kisujjáig haladva, alulról nyúlva az ujjak közé, és mondd:" Allah, vezesd lábaimat az egyenes útra, az igazak lábaival együtt." Amikor a bal lábadat mosod, mondd azt: "Allah, Hozzád menekülök, add, hogy lábam ne tévelyegjen le az útról a Tűzbe azon a napon, amikor a képmutatók és bálványimádók lába eltévelyedik majd." A víz érjen el a bokád felső részéig. Háromszor ismételd meg a műveletet.

  Amikor befejezted a mosdást, tekints az égre, és mondd azt: "Tanúsítom, hogy nincsen más Isten, csak Allah, nincs társa, és tanúsítom, hogy Mohamed az Ő szolgája és küldötte. Dicsőség Neked, Uram, tanúsítom, hogy nincs Isten Rajtad kívül. Gonoszságot cselekedtem és rosszat tett a lelkem, a Te bocsánatodért könyörgök, és Hozzád fordulok bűnbánattal, fogadd el a bocsánatkérésemet és a bűnbánatomat, mert Te vagy a Megbocsátó és Könyörületes. Allah add, hogy a bűnbánók közé tartozzam, add, hogy a tiszták közé tartozzam, add, hogy igaz szolgáid közé tartozzam, tégy engem hálássá és türelmessé, add, hogy gyakorta megemlékezzem rólad, és hogy Téged dicsőítselek éjjel és nappal."

  Ha valaki ezeket a fohászokat mondja mosdás  közben, a bűnei letörlődnek az egész testéről, a mosdása lepecsételtetik, Allah trónjáig emelkedik, és folytonosan Allahot dicsőíti és magasztalja, és a mosdásért járó jutalom feljegyeztetik az Ítélet Napjának eljöveteléig.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 19
Tegnapi: 33
Heti: 107
Havi: 320
Össz.: 82 298

Látogatottság növelés
Oldal: Vallási előírások
Modern Iszlám - © 2008 - 2024 - moderniszlam.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »