Mohammed próféta születése
Mohammed próféta a számítások szerint a Fil évében, Rebi'ülevvel hónap 12.-én, egy hétfő éjszakán született. Ez a keresztény időszámítás szerint 571. április 20.
Az ég sötétségbe burkolózott. A teremtmények között egyfajta gyászhangulat uralkodott, amit az emberi kegyetlenség, vadság okozott. Nem a szemek, hanem a lelkek és szívek sírtak. Olyan hangulat érződött mintha a szívek és lelkek fájdalmát a föld is átérezné, és örök időkig tartó gyászt hirdettek volna. Hiányzott az öröm, nyugalom, boldogság forrása: az egyistenhit. Az istenkáromlás és az istenhez társítás felkavarta a lelkeket. Az imádat tárgyát bálványok alkották az egyetlen istenség helyett. A z igazi tulajdonosukat kereső lelkek kiáltásai visszhangzottak.
A monda miszerint az emberek egymást pusztító fenevadak megvalósílni látszott; fulladoztak az istenkáromlás, társítás, kegyetlenség és tudatlanság folyamában. A kegyetlenkedők korbácsa alatt egyre mélyebbre süllyedtek.
Szomorú volt a világ, a szívek, az összes létező. Ez a szívet, lelket,elmét mintegy fogóként szorító tudatlan istentagadó és bálványimádó rendszer olyan mértékben szomorúvá és gondterheltté tette az emberiséget, hogy ezt a teremtő már nem tűrhette tovább, kegyelmet gyakorolt és küldöttet küldött akinek mindennek vélget vet, megmutatva ezáltal az irántunk mutatott gyengédségét és könyörületességét. Tehát ez a személy készülődött a földre, aki fényével a föld egész szellemiségét készült megváltoztatni. Ő az utolsó próféta, a páratlan személy. Nagytiszteletű Mohammed, (béke és áldás legyen vele és családjával) a dzsinnek és emberek számára hívatott megmutatni az örök boldogság titkát.
A világmindenség izgalommal és alázattal várta Őt. Minden teremtmény a rá jellemző módon, izgalommal teli készen állt fogadására.
571, április 20. Az elefántos támadás utáni 50. vagy 55. nap. A Rebiülevvel hónap 12. éjszakája. /iszlám naptár/
Mekkában egy szerény ház...hétfői nap.
Az időpont, az idők szultánja, a hajnal... S e szerény házban, ebben a csodálatos időpontban egy páratlan esemény történt: a világmindenség ura Nagytiszteletű Mohammed próféta /Allah áldása legyen vele és családjával/ a Földre érkezett.
Ettől a pillanattól feloldódott a világ szomorúsága és egy izgalommal teli várakozás vette kezdetét. A sötétséget fény oszlatta fel. A világmindenség zengte örömmel és izgalommal: Megszületett Ő, a vallás szultánja és minden fénybeborult!
Anyja elmondása szerint:
Nagytiszteletű Amina, így mesél az eseményről, amely a földön rajta kívül egy anyának sem adatott meg." A terhességem hatodik hónapjában, álmomban megjelent egy személy és így szólt hozzám: Ej Amina, tudd meg, hogy a te terhességed az egész világ hasznára van. Ha megszületik a gyermek, nevezd Mohammednek. És ne beszélj erről a titokról senkinek!" Megkezdődött a szülés. Apósom Abdülmutallib éppen a Kábát látogatta meg. Egyedül voltam, hirtelen egy éles hangot hallottam, reszkettem a félelemtől. Ekkor egy fehér madár repült hozzám, s a szárnyaival megsimogatta a hátamat. Ettől a pillanattól kezdve az összes félelmem elszállt." Oldalra pillantottam, ahol egy fehér csészében serbetet láttam. Ahogy belekóstoltam, egész testemet fény járta át.
Majd megszületett Mohammed.
A szent anya így írja le az első pillanatokat: Keleten egy zászló, nyugaton egy zászló, s a Kábán is egy. A születés megvalósult. Ránéztem a gyermekre. Leborult pozícióban volt mutatóujjával előremutatva. Egy fehér felhő került fölé és beborította. Majd egy hangot hallottam:" Járjátok be Keletet, Nyugatot, és a tengereket akkor sem leltek olyan teremtményre, mint Mohammed!" Majd a felhő eltűnt.
Ugyanezen az éjszakán Nagytiszteletű Amina egy fényességet látott, amiben Damaszkusz szerájaiban bolyongott.
Sifa és Fatima asszony megemlékezése:
A gyermek megszületése után Amina mellett, Abdurrahman bin Avf anyja Sifa asszony és Osman bin Ebu'l as anyja Fatima asszony voltak. A szülésznőként jelenlevő Sifa asszony így emlékezik: Ott voltam a születésekor. Egy hangot hallottam:' Allah kegyelme legyen vele! Kelet és Nyugat között mindent beterített a fény. Sőt még a Rum vidék néhány palotáját is láttam. Ölembe vettem és szoptatni kezdtem a gyermeket. Majd hirtelen remegni kezdtem és elfeketedett minden a szemem előtt. Még a gyermeket se láttam. Egy hang "Hová ment?" kérdezte. "Keletre vitték hangzott a válasz." Ezeket a szavakat aztán nem felejtettem el, egészen addig, amíg meghallottam, prófétának nyilvánították. Egyből szaladtam hozzá és egyike lettem az első igazhivőknek, akik követték Őt."
Fatima asszony pedig emlékszik, hogy a születés éjjelén a ház fénnyel telítődött és a csillagok szinte fürtökben lógtak az égen, erős fényt bocsátva ki. Szinte a házra akartak ereszkedni.
A próféta születésekor körülmetélt volt és a köldöke is tökéletesen ép. A lapockái között a hátán, a szívével egyvonalban egy prófétai anyajegyet hordozott. Ez egy kiemelkedő, vöröses, szőrrel borított szederszerű anyajegy volt. Gyöngyhöz hasonló és fogolymadártojás nagyságú. Ez a pecsét az egyik bizonysága volt annak, hogy Ő az utolsó próféta.
Said bin Yezid, aki látta az anyajegyet, így emlékezik:
"Gyermekkoromban a nagynéném a próféta elé vitt és így szólt: Ej, Küldött, az unokaöcsémnek fáj a lába." A próféta megsimogatta a fejem és áldásért imádkozott. Majd imához mosakodott, én pedig ittam abból a vízből. Majd mögé álltam és láttam a lapockái között az anyajegyét, ami fogolymadártojás nagyságú volt, és hasonlított a sátorfelállításához használt kötél csomójához."
Nagytiszteletű Ali leírása szerint:" A próféta széles lapockájú volt és a testén található anyajegy bizonyította, hogy Ő az utolsó próféta."
Jóhír Abdültallibnek
Amikor a próféta megszületett, nagypapája Abdültallib éppen a Kureys törzs elöljáróinak társaságában tartózkodott a Kába környékén. Ekkor kapta a jóhírt, hogy unokája született. Annyira megörült, hogy egyből felállt otthagyva társaságát és unokájához sietett. Megölelte, megcsókolta, beszívta az illatát, majd fia, Ebu Talib kezébe adta: "Rád bízom ezt a gyermeket, nagy tisztelete és hírneve lesz!"
Abdülmutallib ezen örömteli esemény okán, a születés 7. napján tevéket és birkákat vágatott le és megvendégelte Mekka népét háromfogásos lakomával. A város minden kerületében további tevéket vágott le áldozatként felajánlva azokat a lakóknak.
A fénygyermek nevet kapott: Mohammed
A nyilvános lakoma után megkérdezték a nagypapát mi legyen a gyermek neve.
Ő így válaszolt: "Muhammed".
"Miért nem az őseid neve közül választottál nevet?" kérdezték tőle.
" Azt akartam, hogy Allah és az emberek is dicsérjék nevét."
S valóban Mohammed próféta lett az egyetlen ember a földi halandók közül akit, Allah, az angyalok és az emberek is egyenlő tisztelettel kezelnek. Mert Ő megérdemelte az iránta tanúsított szeretetet, érdeklődést, tiszteletet és dicséretet is. Mindezt a fogadtatást páratlan hitével, Allah iránti szeretetével, felsőbbrendű erkölcsével és megbízhatóságával érdemelte ki. S egy emberi lény sem érheti el azt a színvonalat amelyet ő ért el emberi minőségben.
A PRÓFÉTA PÉLDAMUTATÓ VISELKEDÉSE GYERMEK ÉS IFJÚKORÁBAN
A prófétánk lelkiismeretesen és tisztán élte gyerekkorát. A fiatalkora is ugyanúgy pédaértékű a számunkra, mint az egész élete. Felsőbbrendű karaktere miatt és azért is, mert Isten különösen odafigyelt Rá és védte Őt. Ugyanis Ő ugyanolyan tiszta erkölccsel rendelkezett a prófétai léte, vagyis 40 éves kora előtt is.
Prófétaurunk korábban, a prófétai kinyilatkoztatás előtt, tevekaravánokkal kelt útra, és kereskedelemmel foglalkozott. Ebben a tevékenységében üzlettársai is voltak. E foglalkozási ágban is példát mutatott az őt követő generációknak.
Abdullah bin Ebi'l Hamsa így emlékezik az akkori időről:
A prófétává nyilvánítása előtt vásároltam tőle valamit. De nem fizettem ki a teljes összeget. Azt ígértem, hogy ugyanazon a helyen, ahol van várjon és visszajövök. Közben megfeledkeztem az ígéretemről. Három nap múlva jutott eszembe, amikor felkerestem Őt, és meg is találtam az adott helyen. " Ej, te Ifjú! Milyen nehézséget okoztál nekem! Már három napja itt várok Rád!"
Kereskedelmi tevékenysége idején pontosan vezette a könyvelést, mindenkivel igazságosan bánt. A vele kereskedők mind elégedettek voltak.
Saib ibnu Ebi's-Saib így emlékezi Róla: Egyesek eléjárultak és engem kezdtek dicsérni Neki; Erre Ő: " Én jobban ismerem Őt nálatok!" Sietve léptem közbe: "Helyesen szólsz, anyám apám áldoztassék fel Neked! Te az üzlettársam voltál, és milyen jó is voltál! Egy hibádat sem láttam, és egyszer sem vitáztunk!"
Mindenki " A Megbízható"-néven ismerte
Majdnem vérre menő vita tört ki arról, hogy hova kerüljön egy fekete kő, amely ma a Kába kő része. Ekkor Ebu Ümeyye így szólt ibn Mugire-hez:" Aki holnap reggel elsőként megy át a Safa kapun, Ő döntsön!" Az ajánlatot mindenki elfogadta. Reggel a Kureys törzs elöljárói izgatottan várták, hogy ki lesz a bíró. Amikor meglátták a Prófétát, megörültek, mert tudták teljesen megbízhatnak a döntésében és azt is, hogy Ő mindig csak igazat mond. A nép: " Mohammed a megbízható"-nak nevezte Őt. Közéjük hívták és elétárták a problémát. A próféta megkérte a jelenlevőket kerítsenek egy szőnyeget. Hoztak is egyet, majd a törzsekből kiválasztottak egy-egy személyt. Majd a Hacer-i Esved-et, vagyis a követ a szőnyegre helyezte, a kiválasztottakat pedig megkérte, fogják meg a szőnyeget mindannyian a sarkainál. Így a követ közös erővel és együttesen helyezték el. Mivel minden törzs résztvett az akcióban nem okolhatták egymást, a kő holléte miatt. Így megszűnt a vitát kiváltó ok, és vérengzés nélkül el lett simítva az ügy.
Igen ennyire bölcs, igazságos és megbízható volt fiatalon. Bírónak választották és tökéletesen megbíztak döntésében. Pedig akkori és mostani fiatalokra a forrongó vér és más emberi érzésekben való elmélyülés a jellemző. Különleges az átlagtól eltérő, és példaértékű volt már akkor is.